2013. augusztus 13., kedd

Stenders dinnyés testápoló - vélemény

Te már ismered a Stenders márkát? Nekem nem olyan régen volt szerencsém találkozni ezzel a céggel és megismerni pár terméküket, amiknek a bemutatását ezzel a bejegyzéssel szeretnék elindítani. Azonban mielőtt belevágnék a közepébe, pár szó essen szó a márkáról is.

A Stendersről röviden

A Stenders Magyarországon egy kicsi, magyar családi vállalkozás, egy nemzetközi márka része. A küldetésük az, hogy az emberek hétköznapi rituáléit különleges, élvezetes eseménnyé tegyék.
A márkát 2001-ben alapították Lettországban, majd az évek során  közel 200 üzlettel rendelkező hálózattá fejlődött. Az elmúlt évek során nem csak fürdőkozmetikumok, hanem testápolók, hajápolók és oraganikus arcápolók gyártása is megkezdődött.
2012-ben 5 terméke is Cosmopolitan fődíjas lett, illetve megkapta a legzöldebb kozmetikai gyártónak járó díjat is. A legtöbb Stenders csomagolóanyag teljesen újrahasznosítható, beleértve a szappanok papírcsomagolását, ajándékcsomagokat, termék-üvegeket, tégelyeket.

Magyarországi üzletek csak a fővárosban lelhetőek fel, de ott négy helyen is: az Aréna plazában, Alleeban, Pólus Centerben ill. a Köki Terminálban. Viszont egy gyors regisztráció a www.stenders.hu oldalon és már pakolhatod is tele az elektronikus kosaradat jobbnál jobb termékekkel, 5000Ft felett pedig ingyenes a házhoz szállítás.

Dinnyés testápoló

Az első termék amit szeretnék Nektek megmutatni az a Stenders dinnyés testápolója.


A testápoló egy henger alakú karton csomagolásban érkezik. Szállításnál ez a fajta megoldás mindenképpen előnyös lehet, az esetleges sérülések elkerülése végett, de a szépségérzetünket mindenképpen megnöveli egy ilyen egyszerű, de annál inkább mutatós csomagolás. Én egyszerűen imádom! Biztosan fel fogom használni pl. ecsetek tárolására a későbbiekben.
A testápolókrém csomagolása műanyag, a tetején egy lecsavarható pumpás adagolóval. Ezért mindenképpen jár a plusz pont, mivel sokkal praktikusabb és higiénikusabb, mint pl. a 'felnyitható és nyomható' társai. A pumpa forgatható kb. 1 cm-t, aminek a szerepe az, hogy a 'close' felirathoz forgatva, már nem lenyomható, így az esetleges utaztatása is könnyedén lehetséges. A testápoló egész külleme, kialakításban és dizájnban is tükrözi az igényességet. Látszik, hogy odafigyelnek arra, hogy pl. a egy fürdőszobai polcon elhelyezve ez a termék, ne csak egy testápolókrém legyen, hanem dísze is annak.
Információk, amiket a csomagoláson feltüntetnek: származási hely (Lettország), méret (250 ml), eltarthatóság, rövid használati utasítás ill. az összetevők.


Ha szeretnéd elolvasni, hogyan teljesít ez a testápoló és további képekért kattints a 'Tovább' gombra!




Először is szeretném megjegyezni, sőt kiemelni, hogy ezt is, mint minden testápolót fürdés/zuhanyzás után tiszta bőrfelületre vigyük fel!

A krém színe fehér, enyhén folyékony állagú. Egy nyomásnyi adag bőven elegendő az egész karra, könnyű szétoszlatni a bőrön. Nagyon hamar felszívódik és nem hagy maga után ragadós érzést, csak azt az elképesztően finom, kicsit rágógumis dinnyés illatot, amit a krém felvitele után sokkal később is érezni. Felvitele után egyből érződik, hogy a bőr puhább és hidratáltabb lett. Hosszabb távú 'mellékhatásaként' is csak a hidratálást tudom megemlíteni. Rendszeres használata mellett sem zsírosodott sehol a bőröm.


Mindent összevetve egy elképesztően jó, minőségi testápolóról van szó. Rövid és hosszútávon is kiválóan hidratál, az illata pedig isteni. Fővárosiaknak a fent említett négy üzletközpontban fellelhető, viszont a Stenders honlapjáról is könnyedén megrendelhető, sok más termék mellett egyaránt!

Neked hogy tetszik? Ismerted már a Stenders-t? 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése